A projekt célja, hogy a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum 1000 fő, a centrum működési területén, azaz Vas megyében élő célcsoport tag idegen nyelvi készségeit fejlessze.
A képzésekbe bevonható célcsoport a munkaképes (16-65 év) korú, idegen nyelvből készségekkel nem vagy alacsony szinten rendelkező, legfeljebb középfokú végzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező lakosság, ezen belül kiemelt célcsoport a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 7.§ (1) d-f) pontjában meghatározott köznevelési intézményekkel tanulói jogviszonyban álló, nem tanköteles korú, 16-25 év közötti személyek. Az idegennyelv-tudás fejlesztésével a képzésben résztvevők munkaerő-piaci helyzete erősödik. A megvalósítás során célkitűzésünk, hogy a projekt keretében a képzésbe lépők közül minimum 750 fő idegen nyelvi képzés teljesítését igazoló tanúsítványt szerezzen.
A képzések indítása előtt kialakításra kerül az egységes előzetes tudásszint mérési módszertana, mely a képzésbe lépők KER szerinti előzetes tudásának hatékony meghatározását segíti elő. Szintén egységesen kerül kialakításra a képzés során alkalmazott időközi mérési és a képzés végén alkalmazott záró tesztek kialakítása.
A szakképzési centrum által, valamint a megvalósításba bevont külső nyelvi képzők által lebonyolított képzések a szakképzési centrum tagintézményeiben kerülnek megvalósításra. A képzésekhez kapcsolódóan megtörténik a képzésben résztvevők egy részének tanulási tevékenységet segítő mentorálása is. A felnőttképzést kiegészítő szolgáltatásként nyújtott mentorálás célja a lemorzsolódás elkerülése, illetve a lemorzsolódási arány minél alacsonyabb szinten tartása.
A projekt keretében további célunk, hogy a képzésben résztvevők nyelvi szintje legalább egy kimeneti szintet emelkedjen a képzésbe lépéskor mért szinthez képest. Hozzájárulva a 120 órás kontaktórás képzéseken elsajátított nyelvi készségek önálló erősítéséhez, valamint a modern információtechnológiai alkalmazások népszerűsítése érdekében a szakképzési centrum bevezeti az online kurzusok rendszerét, melyhez kapcsolódóan biztosításra kerül a szükséges tudásbázis (online tananyag) is. A képzési adatok elektronikus nyilvántartása céljából a centrum informatikai nyilvántartást vezet be.
Választható nyelvek: angol, német. KER szintek: A1; A2; B1; B2
vmszc.hu
2021-05-09 08:12:07
Több mint kétezren tanulhattak ingyenesen német és angol nyelvet a Vas Megyei Szakképzési Centrum két sikeres pályázatának köszönhetően. A projekt a maximum középfokú végzettséggel rendelkezők számára nyújtott lehetőséget a nyelvi készségek fejlesztésére, hogy az ismeret birtokában eredményesebben tudjanak érvényesülni a munkaerőpiacon. A programba az iskolák diákjai is bekapcsolódhattak, akiknek a nyelvi érettségihez, vagy akár a nyelvvizsgájukhoz nyújtott nagy segítséget az ingyenes képzés.
GINOP 6.1.3. (SZOSZSZC)
Tovább olvasom...vmszc.hu
2021-03-12 00:00:00
Sikeresen zárult az - Idegen nyelvi készségek fejlesztése - című, GINOP-6.1.3-17-2018-00013 azonosítószámú projekt a Vas Megyei Szakképzési Centrum 6 iskolájában.
GINOP 6.1.3. (SZOSZSZC)
Tovább olvasom...vmszc.hu
2019-05-01 09:26:10
Sajtóközlemény
a projekt zárásáról
2021-03-12 10:20:56
Sajtóközlemény
a Vas Megyei Szakképzési Centrum – az idegen nyelvi készségek fejlesztése – című projektjéről
2019 | 10 | 14
2021-01-22 18:32:02
Vas Megyei Szakképzési Centrum
9700 Szombathely, Akacs Mihály u. 8-10.
E-mail: [javascript protected email address]
Hivatali kapu: VMSZC (KRID: 564409718)
Telefon: +36-20-250-2313, +36-30-166-0884
OM azonosító: 203062
Felnőttképzési engedély: E/2020/000175